Nagyon reménytelen lett szegény feleségem arca. Olyan bánatos és olyan bús, hogy odaadtam volna neki a bal kezemet a haját simogatni. Úgy leült, leroskadt a székbe. Van nekem fülem a síráshoz, olyan másképpen, olyan utolsóan sírt, hogy akármelyik kőszobor lesétált volna, hogy vigasztalja. Aztán leejtette a földre a kést, s az megállt a padlóban. Aztán…
Feküdtem, s anyám nem mert orvost hívni, pedig már részeg voltam a láztól, már sírtam és daloltam, s akkor fölém hajolt az apám, akár a halál, s megátkozott.