Déri Anna

Ostoba idő

.

Tegnap éjszaka ágyba bújtam az emlékeddel.

Nem szerelmesen. Ölelés nélkül hagytam a testet.

Úgy feküdtem, hogy hozzád sem értem, néztelek

csak. Reggel mégis sajgott minden porcikám.

Amikor kiléptél az ajtón, magaddal vitted az időt.

Ott hagyhattad az egyik metróaluljáró sarkánál,

jól tudod, hogy csak villamossal járok a városban.

Sosem voltak közös megállóink.

Szegénynek születtél, ahogy én is.

Nyomoraid az enyémekre emlékeztettek.

Emiatt nem haragszom rád. Ha vársz,

lehet hogy én eresztettem volna legelni az éveket.

Ezért aludtam tegnap az emlékeddel.

De nem voltam erőszakos, és oda sem simultam.

Úgy vártam pirkadatig vissza az időt, hogy

fájt minden fültől a szívig.

A kolesz folyosóján pont olyanok a fények,

mint abban az otthoni kocsmában,

ahová apám minden este járt.

Ahogy kilenckor a folyosó végi zuhany felé

indulok, eszembe jut.

Ragad a padló.

Nyomnak a fények.

Lassan köpök egyet.