Újságírók pályázhatnak A Szegénységről Méltósággal Sajtódíjra
Az Esély Labor Egyesület az Átlátszó, az ERSTE Stiftung és az ELTE BTK Média és Kommunikáció Tanszék közreműködésével már nyolcadik alkalommal hirdeti meg a Szegénységről Méltósággal Sajtódíjat. A kiírók célja, hogy a szegénységben élők helyzetét körültekintően, méltósággal és árnyaltan bemutatott újságírói munkákat értékeljék. A kezdeményezés keretében 2023. január 1. és december 31. között megjelent cikkeket, riportokat, interjúkat, tudósításokat – és ezen keresztül az alkotóikat – díjazzák egy érintettekből álló, az érintettek helyzetét jól ismerő zsűri segítségével.
Egy pályázó maximum két munkájával pályázhat, de egy médiumtól többen is nevezhetnek. A felhívásra 2023-as magyarországi sajtóorgánumokban, magyar nyelven megjelent hazai vagy akár nemzetközi helyzetet is bemutató pályaműveket várnak az alábbi kategóriákban:
1. Print, illetve online írott tartalom
2. Tv vagy videó
3. Rádió vagy podcast
A nevezett munkák 2024. április 12-ig küldhetők be, a pályázati űrlap ide kattintva érhető el.
Az eredményhirdetés és az ünnepélyes díjátadó 2024. júniusában lesz.