Trencsényi László: Hol is vagyunk „benn”?

A bentlakáshoz fűződő pedagógiai remények és kockázatok

A CEU Demokrácia Intézet Történeti perspektívák a csecsemőgondozásról és gyereknevelésről: Pikler Emmi, csecsemőotthonok és a gyermekvédelem politikája a 20. századi Magyarországon című konferenciáján 2025.10.10-én elhangzott előadás szöveges változata

.

Azon a konferencián, ahol gondolataimat vázolhattam, az előttem szóló egy, a múlt század derekán élt nehéz sorsú lány történetét mutatta be naplója alapján. Az élettörténet fontos eleme volt a falusi nevelőszülőknél töltött idő, illetve később a gyermekotthonból szakmával kilépve a textilgyár emléke, ahol színjátszócsoportba járt. A nem könnyű kérdés – előadásomnak is kulcskérdése – , mi volt a jobb: a nevelőszülők pitvarában magokkal etetni a baromfiakat, s esetleg a kocsmába járó legényekkel találkozni titokban, netán nyíltan, vagy a textilgyár a színjátszócsoporttal? Keserűen teszem hozzá a dilemma megválaszolásához: s mi van akkor, mi lenne napjainkban, amikor már a textilgyárban színjátszó csoport sincs?

A felnövekvő korosztálynak családtól távoli intézményes nevelése régóta kihívása a pedagógiának – elméletben és gyakorlatban is. Mire gondolunk? Szaladjunk végig a jeles történelmi soron! Spártára (Plutarkhosz 2005), Pestalozzira (Pestalozzi 1959), Makarenkó telepére (1956),  a SKID köztársaságra (Belih-Pantyelejev 1968), a varsói Janusz Korczakra és árvaházára (Korczak 1982, Makai 2018), az ebesi Gaudiopoliszra (Makai 1996, Merényi 2009, Sztehlo 2022), Fiúkfalvára (Varga 1972, Makai 1996, Pataki 2007), a kibucokra, Summerhillre (Neill 2009), Békés-Tarhosra (Csende 1976 ), a NÉKOSZ-ra (Pataki 2005), a fóti Gyermekvárosra (Priszlinger 2007), de Loránd Ferenc „Róbertjére” is (Diósi 1979, Jóba é.n.). Ugyancsak keserűen, dühösen hozzáteszem:  a közelmúltban botrányairól hirhedtté vált Bicske és a Szőlő utca is ezt a kérdést borzolja.

Mindezekkel együtt ebben a dolgozatban nem –  vagy csak alig – érintem a főként angol területen elterjedt internátusok pedagógiáját vagy a katonaiskolák világát. Ezekről sokat tudni főként kritikus olvasmányokból Dickenstől (Dickens 2015), illetve Ottliktól (Ottlik 1959).

Mindenesetre nagyon fontosnak tartom, hogy megkülönböztessünk két nagy (ha nem is teljesen elkülöníthető) csoportot ezen intézményeket illetően – akkor is, ha mindegyik típusra, sőt külön-külön mindegyik jeles vagy hirhedt intézményre rakódott valamilyen „ideológia”. 

Beszélhetünk egyfelől mégis az erőteljesen  „ideológiai” (eszmei) alapú elkülönítésről a nevelés érdekében a családtól. Jobbára utópiák és disztópiák világában jelent meg ilyesmi –akár a hellén „őspéldára”, akár a kibucokra, olykor a népi kollégiumokra is gondolunk.S megkülönböztethetünk „rászorultsági elkülönítést”. Különösen olyan esetekről van szó, amikor éppenséggel „ádáz hatalmak”  erőszakkal „különítették el” a szülőket: ilyen volt a varsói gettó árvaháza Korczakkal, majd a tragikus véggel Treblinkán (Korczak 1982, Makai 2018), és ilyen volt Sztehlo Gaudiopolisza. Nagy kérdés, hogy hová is soroljuk a Makarenkót és Korczakot ötvöző lengyel Alexander Lewint, aki a háborúban a szovjetunióba „került” lengyel gyerekek számára vezetett otthont a a hátországban, valahol Szverdlovszk körül (Bockowsky 2017, Velkey 2023, Trencsényi 2015)? (S ugyan – megkerülhetetlen a kérdés – miképp kerültek „otthonba”, találtak otthonra a mai ukrán-orosz háború gyerek foglyai?) S mi van ott, ahol nem gyilkos erőszak, pusztán háború, asszonyokon tett erőszaktétel hozta „családon kívüli” helyzetbe a gyerekeket, kamaszokat? Ilyen volt (Pestalozzi Yverdonja (Pestalozzi 1959), a poltavai Gorkij-telep (Makarenko 1956), és bizonyos értelemben a lengyel Kotanski drogos fiatalokat  „átnevelő” Monar-tanyái (Kotanski 1995), vagy az ’56 utáni „népvándorlás” itthonmaradottainak „városa” Fóton (Priszlinger 2007). 

Tanulságos az, hogy bár különböző az „input”, mégis van azonosság a pedagógiai feladat megközelítésében. Ez esetekben (többnyire a szokásos életkori és társadalmi szocializációnál korábban) szükségesnek bizonyult egyfajta mesterséges identitás valamennyire organikus kialakítása, valami saját közösségi mitológia, megkülönböztető intézmény- és közösségtörténet. Ezúttal nem is a bentlakó fiatalok különös csoportos identitást kifejező, olykor már-már deviáns jeleire gondolok (akár az aszódiak „tetovált keresztjére”, vagy az életüket végigkísérő – restelkedve vállalt, de újra-meg újra közösséget kifejező „gyeris” ragadványévre. Erről is eshetne persze egyszer szó – Mérei egy 1948-as írásában éppenséggel a cserkészetről szólván az „autonóm felnőtté válását korlátozó együttesbe illeszkedésnek” nevezett jelenséget kárhoztatta (Mérei 1984).

Most a pozitív  pedagógiai célzatossággal, leleménnyel  – persze, jobbára nem a gyerekek bevonása, kreativitása, világteremtő vágyai nélkül – létrehozott “mitologikus identitásokra” gondolok. Így lesz Köztársaság a korai Szovjet-Oroszországban SKID Köztársaság, “Eleven élet”-telep a Sackij-házaspár szervezte moszkvai settlement (Sackaja és Sackij 1924), gyerekállam a Gaudiopolisz (Sztehlo 2022, Merényi 2009), a falusi társadalomszerkezetet leképező Fiúkfalva Ebesen (Makai 1996, Pataki 2007), gyermekváros több helyütt, s a forradalmárok hevületét idéző elnevezéssel kommuna Poltavában (Makarenko 1956), stb.

Történelmi tanulság ugyanakkor: ott és akkor működnek ezek a mesterségesen organikus identitások, amikor a belső világ komfortja (melege, étele, szeretete stb.) magasabb szintű,  mint a külvilágé. Azaz sziget létére valóban menedék. A magyarországi hatvanas évek első szökdösései (Bokréta, Cseppkő stb.), majd a Róbert Nevelőintézet – Loránd Ferencék katasztrofális kudarca – mutattak arra rá, hogy ha a külső viszonyok komfortja magasabb, csábítóbb (akár egy picikét is), akkor  ez a közösségi identitás illanékony, vagy csak különös karizmával kialakított függőségek vagy függést előíró szabályok tartják fenn ideig-óráig. A társadalmi homeosztázis hozzázülleszti, vagy ritka esetben „hozzájavítja” az általános társadalmihoz az otthonok világát. A  vezető karizma illékony és könnyen elkopó egy, a szigetet így vagy úgy veszélyeztető társadalmi környezetben.

Ehhez aztán még napjainkban jön egy, a gyermekotthonokat elvből elhárító régi-új ideológia, mely (a realitásoktól függetlenül is) a családban tartást abszolutizálja. Hozzáteszem azonnal: ezenközben nem, alig figyel a visszahelyezés feltételeire, vagy nem, alig törődik a családok alkalmassá tételével a visszafogadásra.

Előadásomban – mint fentebb kitűnik – a csecsemők és kisgyermekek gyerekotthoni kihívásaival nem foglalkoztam; ismerem a hospitalizációhoz fűződő veszélyeket.

De a kérdést csak fel kell tenni: most, a  XXI. század közép-európai első harmadában végül hol jobb: kinn-e vagy benn?

.

Irodalom azoknak, akik a hivatkozott történetek forrásaira, részleteire kíváncsiak:

Belih G., – Pantyelejev A. (1968), Skid Köztársaság. Kozmosz könyvek, Móra, Budapest

Boćkowski, D. (2017), Janusz Korczak, Aleksander Lewin and the Polish Orphanage in Monetna in the Urals. Studia Z Dziejów Rosji I Europy Środkowo-Wschodniej. Warszawa

Csende Béla (1976), Békés-Tarhos. Városi Tanács, Békés.

Dickens, Charles (2015), Copperfield David. Digi Book, Gyula

Diósy Ágnes (1979), Szürke falak, szürke rácsok Mozgó Világ 1979/5

Jóba Kató:(é.n.) És ÉN ki vagyok? A szerző magánkiadása, Budapest 181-191.o.

Korczak, Janusz (1982), Hogyan szeressük a gyermeket? (Az árvaház). Tankönyvkiadó, Budapest

Kotanski, Marek (1995),  Eladtam magam az embereknek, Animula, Budapest

Makai Éva (1996), A háborús évek gyermekvédelmi-közösségi utópiái. Iskolakultúra, 2. sz.  

Makai Éva (2018), Korczak-tanulmányok. Új Helikon Bt,  Budapest

Makarenko, A. (1956), Pedagógiai hősköltemény.Akadémiai Kiadó-Tankönyvkiadó, Budapest

Mérei Ferenc (1975), A NÉKOSz pedagógiája.  Valóság. 10. sz. 

Mérei Ferenc (1984), Demokrácia az iskolában. Neveléselmélet és Iskolakutatás,   3.sz. 74. o

Merényi Zsuzsa (2009), Sztehlo Gábor, a gyermeknevelő.  Atyha, Budapest

Neill, A. S. (2009),Summerhill, a pedagógia csendes forradalma. Kétezeregy Kiadó, Budapest

Ottlik Géza (1959), Iskola a határon. Magvető, Budapest

Pataki Ferenc (2005), A NÉKOSz legenda.Osiris, Budapest

Pataki Gyula (2007), Fiúkfalva emlékalbum. Magyar Pedagógiai Társaság, Budapest

Pestalozzi, J. (1959), Beszámoló a szülők és a nagyközönség számára Pestalozzi
yverdoni intézetének helyzetéről és nevelési eljárásairól in. Válogatott művei. Tankönyvkiadó. Budapest

Plutarkhosz (2005), Párhuzamos életrajzok I. Osiris, Budapest

Priszlinger Károly (2007),  50 éves a fóti gyerekváros. Szerzői kiadás, Budapest

Шацкая В. Н., Шацкий С. Т., (1924), Бодрая жизнь. Из опыта детской трудовой колонии. — Госиздат, Moszkva

Sztehlo Gábor (2022), Háromszázhatvanöt nap. Magvető, Budapest

Trencsényi L. (2015) A Triptichon középső alakja – Aleksander Lewin. Neveléstörténet. 12.sz.

Varga Domokos (1972), Fiúkfalva, Móra Kiadó, Budapest

Velkey K. (2023), Korczak és Makarenko találkozása… Tani-tani, január 02.