Ez a kapcsolat már két éve tartott. A nő hétről hétre elhatározta, hogy véget vet neki. De valahogy mindig, amikor rászánta magát, a férfi kedves volt, ölelése forró. Aztán, mikor már a nő is átforrósodott, hirtelen a férfi jegesre változott. Így sem elszakadni tőle, sem vele élni nem lehetett. Együtt élni? Nem, azt a távolság is megakadályozta. Szerencsére. Így csak két-három hetente találkoztak. Ez jó is volt meg megterhelő is.

A nő megérkezett – mindig ő utazott, a férfi őhozzá soha. Mindig csak otthon várta, mindig elfüggönyözött szobában, félhomályban télen-nyáron, éjjel-nappal. Elé nem ment, látogatása végén el nem kísérte. Kulcsot a nő nem kapott, hármat kellett kopognia, egy daktilust – a férfi nagyon büszke volt műveltségére ugyanis -, akkor beengedte, s az ajtót kulcsra zárta.

A férfi mindig hosszan szorongatta a nőt az előtérben, majd készített szendvicseket, melyeket az előtérrel és a konyhával egybenyitott nappaliban szertartásosan elfogyasztottak néhány kedves, egymás hogyléte felől érdeklődő kérdés és felelet közben. Aztán a férfi gondosan elmosogatott, segítséget el nem fogadott, majd a fürdőszobában teleeresztette a kádat vízzel. Túl forró volt mindig a víz, vörös lett a bőrük, a képük. A férfi állította, hogy a forró jót tesz a vérkeringésnek, és tréfálkozott azzal, hogy viszont a potenciának árt. Egyébként pár perc után viselhető volt a hőség, s amúgy is mással voltak addigra elfoglalva. A fürdővíz illata, melege vagy a kis helyiség intim hangulata tette e, de ilyenkor a férfi tudott romantikus lenni. Nem kapcsolt villanyt, csak gyertyát gyújtott, a nőt nézte vetkőzés közben, s ő igazán szépnek érezhette magát az akkor kapott csodás bókoktól. Ott állt meztelenül például a nő, és a férfi azt találta mondani, hogy neki van a leggyönyörűbb szája a világon, a mosolya pedig érzéki. Mindig ilyen finomságokra vágyott a nő.

Mindig kihűlt a fürdővíz, mire kiszálltak belőle, s mindig vizesen bújtak a takaró alá az egyszemélyes ágyon. Volt még egy ágy a másik szobában, de a férfi nem akarta áthozni, bár úgy jobban elfértek volna.

Az ágyban a férfi egyszerűen vad volt. Ez izgatta is a nőt meg taszította is. A vadság ugyanis sokszor járt fájdalommal. A férfi harapott, lefogta a nőt vagy durván behatolt a fenekébe. Viszont sokáig bírta és többször is nekilátott, s ez a nő számára addig ismeretlen, jóleső érzés volt.

Igazán akkor sikerült a találka, ha a nő utána elment. Ám volt, hogy szeretett volna éjjelre is maradni, de akkor a férfi a másik szobába száműzte. Nem bírt vele egy ágyban aludni. Sokszor még úgy sem aludt jól, ha a nő a másik szobában volt. Zavarta másik élőlény jelenléte, szuszogása, légzése. Reggelre a kialvatlanságtól hasogatott a feje, szeme pedig bevörösödött, mintha huzatot kapott volna. A nő sem tudott aludni a másik szobában, ő viszont eltaszítva érezte magát a hideg ágyban, neki szüksége lett volna még cirógatásra. Így hát ritkán próbálkozott a nő az ottalvással. Akkor is mindig cudarul megbánta.

A férfi különben szívesen beszélgetett két aktus között a nővel kulturális kérdésekről, mert a nő is meglehetősen művelt volt, természetesen. Ezek a beszélgetések a nőt mindig meggyőzték arról, hogy a férfi igenis hozzá illő partner. A férfi is hangoztatta, hogy ők remekül megértik egymást. Történetük kezdetén ezek a kijelentések a nőt merész vágyálmok dédelgetésére késztették. Ekkoriban azonban már nem fűzött hozzájuk sok reményt, és érdeklődése is jelentősen megcsappant az ismétlődő témák nyomán.

Telefonon, bár messze laktak egymástól, ritkán beszéltek, leginkább azért, mert a férfi sosem telefonált, a nő meg többször meggondolta, mielőtt tárcsázott volna. Nem hiúságból nem szerette hívni, hanem mert ilyenkor mindig a következő találka megbeszélésére került sor vagy épp a megbeszélés elmulasztására. Ez utóbbi mindig bántotta.

Egyszer a férfi mégis felhívta a nőt. Izgatott volt a hangja, s kérte, jöjjön el, mutatni szeretne neki valamit, amivel meglepte saját magát. A nő már az évek alatt tapasztalta, hogy a férfi szereti megajándékozni magát, de ez valahogy neki mindig bántó volt. A legfurcsább ilyen eset egy nőnapon esett meg, mikoris a férfi sárga rózsát vásárolt magának, s ezt büszkén mutatta.

Kelletlenül indult tehát útra a nő, tudva, hogy kedvére bármikor sötét felhők borulhatnak. Mégis ment.

Egy rövid séta a novemberi városban a vasúttól a férfi házáig, majd egy daktilus és a homályos előszobában zárta erős karjaiba őt a szerelme. Aznap különösen vidám volt a férfi, elkészítette a szendvicseket és a nappaliban feltálalta őket. Csevegett hosszan evés közben, bár látszott, hogy alig várja a pillanatot, mikor felfedheti a titkot. De végre ez is eljött. A nappalit az előtértől könyvespolc választotta el. A férfi a könyvespolcra mutatott, ahol fél méter magas fából faragott mellszobor állt. Diófa, szépen polírozva, szép arcú férfi furcsán keresztbe tett karokkal. A nő megdicsérte, különösen a színét, szerette a diófát, majd a férfi elkészítette a fürdőt. A férfi most a nő combjait dicsérte vetkőzés közben, s azok valóban hosszúak és karcsúak voltak. A szeretkezés már a kádban kezdődött és az ágyban órákig tartott. Majd a nő felöltözött, s a kinézett vonathoz indulni készült. Az előtérben felvette cipőjét és visszafordult, hogy elköszönjön. Akkor látta meg a diófa-szobor hátát a térelválasztó könyvespolcon. Elölről furcsán keresztbe tett karját most értette meg. A szoborférfi önmagát ölelte.

A nő biccentett és kilépett a novemberi szürkületbe. Soha többé nem járt erre.