Dorothy Parker versei

Dorothy Parker versei

Dorothy Parker versei

Kétkötetes regény

A nap köd-fedetten, és

A hold elsötétedett,

Mert őt szerettem, és

Ő mégsem szeretett.

Nagyon rövid dal

Hű és fiatal voltam,

Ő bánatban hagyott,

A szívem összeroppant,

És ez rossz volt nagyon.

Szerelemtől gyötörten

‒ Mert csak átok volt az ‒

Egy szívet összetörtem;

Talán ez volt a rosszabb.

Édes ibolyák

Aprók, kékek, törékenyek ‒

Akárcsak én, nővéretek,

Csupa mennyei műremek ‒

Az egyezésnek vége lett.

Őszi Valentin-dal

Májusban szívem meghasadt ‒

Sötét, mély volt a seb,

Keservesen kínzott a nap

S az éj gyötrelmesebb.

November elején

A szívem kérdezem:

„Emlékszel, te szegény?”

„Milyen szív?” szól szívem.

Szentély

Köröttem nem sok ember él;

A hegygerincen felleg ül,

Lágy füst-illatot fú a szél

Leégett hídjaim felől.

Az Élet Iskolája

A Remény volt a tutorom,

Szerelmem: egyszeregy;

Most a Bánattól tanulom

Hogy mindez egyre megy.

Képek a füst mögött

Az első szerelem szép volt és csupa fény;

Fehér csészében víz a második;

A harmadik övé, a negyedik enyém;

Aztán ez mind összekavarodik.

Anekdota

Csönd volt velem s a Szerelem

Ásítva elhagyott,

Kötényemet Bánat köti,

Többé nem hallgatok.

© Képes Júlia fordításai

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük