Janusz Korczak: Eszter titka

.

Eszter már megint eltűnt! Hol lehet? Hová tűnt?

Fölösleges kérdezősködni. Fölösleges keresni. A mama tudja. A mama pontosan tudja: Eszter megint elszökött a nagypapához.

Miért van az, hogy folyton ott köt ki ? Mit csinál? Semmit. Játszik az udvaron a gyerekekkel vagy a szobában? Ide jön és csak bámul maga elé. Mi a csodát csinál akkor ott? Csak ütött-kopott cipőket lát, amiket nagypapa javít és foltoz. Ugyan, mi lehet abban olyan érdekfeszítő?! Csakugyan jól érzi ott magát? Hát miféle gyerekek laknak a nagypapa udvarában, hogy itt nem tud játszani? Hát nem sötétebb és sivárabb a nagypapa lakása, mint itthon? Bonbont, limonádét vagy vajas zsömlét kap a nagypapájától? Á, dehogy. Ha lenne ilyesmije, akkor adhatna, de semmije sincs. Van pénze iskolára, füzetre, ceruzára? Bizony nincs. Kedveli egyáltalán az unokáját? Hiszen csak egyszer simogatta meg az arcát: a nagypapa keze durva és piszkos. Egyetlen egyszer puszilta meg, akkor is szúrt az a kellemetlen ősz borostája.

Talán mesél Eszternek a nagypapa? Á, dehogy. Nagypapa szófukar. Kérte Esztert, hogy látogassa gyakrabban, mert egyedül érzi magát? Nem kérte. Alig tölt Eszter pár percet a szobában, tüstént ráripakodik:

– Eredj kifelé játszani a gyerekekkel! Itt minden csupa por és rossz a levegő. Itt ez minden. Kifelé.

És az udvarokon mindenütt azokat a játékokat játsszák. A fiúk éppen úgy verekednek és a lányok ugyanúgy civakodnak. Ez már csak így van. Egyszer iskolásdit játszottak Eszterék. Az elsős Ruth volt a tanárnő. Eszter is tanárnő szeretett volna lenni. Erre Ruth nevetni kezdett:

– Még hogy te tanárnő!? Ilyen szakadt és piszkos ruhában, foltozott cipőben? Esetleg koldus lehetsz, de nem tanárnő!

Eszter megsértődött, kapta magát és rohant a nagypapa műhelyébe. Belevetette magát a kopott székbe. Nagypapa rá se hederített. Nem hagyta abba a munkáját. Aztán egy idő után azt mondta:

– Eredj játszani! Itt minden csupa por.

Eszter elmesélte, miért nem akar az udvarra kimenni. Nagypapa tovább dolgozott. Mindig így tett: előbb hosszasan gondolkodott, aztán maga elé dünnyögött, mintha nem is Eszternek, hanem magának mondaná. Senki sem tudhatja a jövőt: vajon gazdag lesz-e vagy szegény. Az kiszámíthatatlan. Van, akinek ma még mindene megvan és másnapra mindent elveszít. Másnak semmije sincs, de holnapra mindent megkap, sőt többet, mint amire szüksége lenne. Az emberek sok mindent elveszítenek és kölcsönösen kifosztják egymást.

Egyszer, miközben Eszter hazafelé tartott az iskolából, belelökték az utca sarába és alaposan elpáholták. Egy kukkot sem szólt erről a mamának, csak a nagypapának mondta el. Erre ő a következő tanácsot adta:

– Iskolába menet számold meg, hogy hány gyerek bánt téged, aki elmegy melletted. Magad is meggyőződhetsz arról, hogy több a rendes, mint a csibész.

Így is lett. Eszter számolni kezdett. Nagypapának mindig igaza van és bár ritkán, de jó tanácsokat ad. Egyre csak mentek el mellette: a második, a harmadik, a negyedik és az ötödik. Kilenc fiú haladt el mellette és csak a tizedik, egy lengyel fiú mondta neki:

– Zsidó!

És megfenyegette, de nem bántotta.

Eszter elmesélte ezt a nagypapának, aki így szólt erre:

– Hát persze. Egy csibész midig talál alkalmat, hogy beléd kössön. Egyik zaklat téged, mert zsidó vagy, a másik, mert lány vagy, a harmadik, mert szegényesen vagy öltözve. Azt gondolják, hogy az embereknek így helyes viselkedniük. Még zsidók között is akad ilyen.

Nagypapának mindig igaza van és sohasem haragos.

Egyszer jött hozzá egy részeg ember, hogy elvigye az elkészült lábbelit. Cipőjével hadonászva ordibálta, hogy ez egy zsidó kontárkodás, mert ferdén varrta rá a foltot. Elment anélkül, hogy fizetett volna.

– Nagypapa, csakugyan ferdén varrtad rá azt a foltot?

– Úgy varrtam rá, ahogy tudtam.

– Akkor te most elveszítetted azt a pénzt?

– Egyszer minden ember megkapja a pénzét és mindenki elveszíti azt. Ez már csak így van.

Ha Eszter panaszkodott, hogy nem tud tanulni, mert nincs a könyvének helye az asztalnál, így válaszolt a nagypapa:

– A szegény embereknek mindenhol nehéz, mindig nehéz. Ez már csak így van.

Ha Eszter panaszkodott, hogy a mama megverte, azt mondta a nagypapa:

– Ha egy embernek sok gondja és kevés pénze van, sokszor mérges és nem tudja, mit tegyen.

– Nagypapa, te is mérges vagy, ha nincs pénzed?

– Nekem nincs szükségem pénzre – mondta a nagypapa és köhögni kezdett.

– Dehogynem, szükséged van pénzre – mondta Eszter. – Beteg vagy és mégis dolgozol, mert nincs pénzed orvoshoz menni.

Erre a nagypapa:

– Aki egy orvoshoz elmehet, az azt szeretné, ha két orvos vizsgálná. Akit két orvos gyógyít, az meg egy ismert professzort akar felkérni, hogy külföldre küldje gyógykezelésre. Menj játszani! Itt rossz a levegő. Eredj az udvarra!

A mama gyakran mérges: most már tudja Eszter, hogy miért. Sok a gondja. Ez már csak így van. Eszter megpróbált beszélni a mamával, de rosszul sült el a dolog. Panaszkodott egyik udvarbeli játszótársára, mire a mama:

– Minek játszol vele?! Hiszen szakasztott olyan, mint az anyja meg az a jómadár apja. Hogy nyílna meg a föld alattuk. Akkor tán jó világ lenne. Kitekerem a nyakadat, ha meglátom, hogy vele játszol!

Eszter panaszkodott egyik osztálytársára, mire a mama:

– Hogy vinné el a fene azt az iskolát! Akkor talán nyugalmam lenne végre. Inkább segítenél itthon helyette. Hát kell neked az iskolában énekelni és táncolni? Eleget keres a tanítónőtök, énekelhetne és ugrabugrálhatna egyedül is.

A mama mindennek lehordta a tanárnőt, aztán azt mondta:

– Én beteg vagyok, fáj a szívem, alig állok a lábamon, hamarosan elpatkolok és te az utcára kerülsz. Meglátod, senki sem lesz, aki pénzt adna füzetre, aki kimosná az ingedet, aki enni adna neked. Talán majd az a ficsúr apád vagy az a bolond nagyapád?!

A mama sírt és Eszter is sírt.

– Ne sírj, kérlek, mama – mondta Eszter. – Egyik embernek ma mindene megvan, másnapra pedig elveszik. A másiknak ma semmije sincs, holnapra meg nagyobb vagyona lesz, mint amire szüksége lenne.

A mama rögtön kitalálta, honnan fúj a szél.

– Ez a nagyapád okoskodása. Ha minden ablak betört és az utolsó párna is elveszett, ő akkor is azt mondaná:

– Ez már csak így van. Nincs mit tenni. Pedig ha lenne egy szemernyi becsület a világon, akkor nem történhetett volna ilyesmi. Ha még egyszer a nagyapádhoz mész, kitekerem a nyakad!

Ezután Eszter már többet nem szólt, mert a mama nem tudta megnyugtatni. Ha Eszter néha felkacagott, a mama rögtön rászólt:

– Nevess csak, nevess. Nem sokáig nevetsz már. Most jó dolgod van, azért nevethetsz. De ha meghalok, akkor nevetsz majd utoljára.

A mama még egyszer sem mondta:

– Eredj játszani!

És bár Eszter szereti a mamát és fél is tőle, ezért igyekszik mindig becsületes lenni: azért időről-időre elfut a nagypapához.

Mert Eszternek van egy titka. Nem mondta el a titkot sem a mamának, sem a nagypapának, noha mindent elmondott. Még ő maga sem tud róla. Eszter gyerek szeretne lenni. Ez a titka. Eszter szereti az udvart és az iskolát. Eszter játszani szeretne, mint más gyerekek. Gyermeki gondokat szeretne és veszekedni, játszani a társaival, ha így kell lennie és persze így is van, hogy az embernek egyszer jól megy, azután rosszul, egyszer vidám, aztán szomorú. Eszter is szeretne gyermeki könnyeket sírni. Mert – mondja a nagypapa – egyszer azért szenved az ember, mert bűnös, máskor meg azért, mert ártatlan. És Eszter nem fordíthatja vissza az időt, hogy még egyszer gyerek lehessen.

Erdélyi László fordítása

***

Janusz Korczak nevét alig ismerik a magyar olvasók. Vagy csak az egyik vagy másik oldalát ismerik az életműnek. Sokan tudják róla, hogy 1942-ben a varsói zsidó árvaház vezetőjeként szolidárisan kísérte a treblinkai haláltáborba rábízott növendékeit, hogy utolsó pillanatukig megőrizhessék méltóságukat. Mások egyik-másik gyerekregényének hírét hallották: a híres gyermek-királyról (Matykóról) szóló történetek a világ sok nyelvén megjelentek már, nálunk jóformán az utóbbi években. A XX. század elején Európa-szerte kialakuló gyermektábori kezdeményezéseknek is egyik elsője volt – a varsói proletárgyerekek nyaraltatásából vette ki részét, s írta meg regényes-szociografikus formában élményeit. A varsói rádióban Öreg Doktor álnéven adta – amíg tehette – tanácsait a gyermekek egészségéről. Orvos volt. Nemzetközi hírű. Átélte a századelő véres háborúit, asszimilált zsidóként hazája, Lengyelország önállósulási küzdelmeit, s átélte – túl nem élhette – az ország náci megszállását. Mára néhány felsőoktatási intézményben már tanítják életművét (melynek ikonikus darabjai a Hogyan szeressük a gyermeket? és A gyermek joga a tiszteletre).

A közreadott mű fordítója tanár, gyógypedagógus egy észak-magyarországi településen. Saját pályaképe megfogalmazása során talált rá Korczakra, s lett elkötelezett aktivistája a magyarországi Korczak-mozgalomnak. Ezért fordította magyarra a gyermeki gondolkodást, a gyermeki viszonyulásokat oly hitelesen tükröző elbeszélést, mely egyben bemutatja a XX. századelő varsói szegény embereinek világát.