(Ores l’effroi et ores l’espérance…

In: Le premier livre des Amours (1552)

Hol a félelem, hol meg a remény

Ver minden oldalról tábort szivemben,

Ellenfele nem győzhet egyiken sem,

Hisz mindkettő kitartó és kemény.

.

Hol öntudat, hol kétely száll belém,

Remény és félelem közt csüng a lelkem,

Magam becsapva boldogságra leltem,

Rab szívnek szárnyakat ígérek én.

.

Mielőtt meghalok, vajon megérem

Hogy tavaszának virágát letépjem,

Kinek árnyékában éltem telik?

.

Megérem-e még, hogy karjaiban

Elfúlva, s szerelemtől boldogan

Teljen a perc, hogy éltem eltünik?

(L’absence

In: Amours diverses (1578)

Öröm lenne nekem, Genèvre, írnom neked

Mint távol szenvedő, szegény szerelmesed…

Mert azt mutatja a tenger tapasztalat:

Csak nő a szerelem a távollét alatt,

Átélve újra a kedves emlékeket,

Melyeket átír a csalfa emlékezet,

Vagy a régi idők boldog lefestett képe

Beleivódnak a lélek legbelsejébe;

Vagy a szív bánja az elvesztett javakat,

Vagy ha üres a szív, mégis tele marad,

Vagy pedig a gyönyör túlságosan mulandó,

Vagy az emlék, az, mely örök és maradandó.

Röviden: nem tudom, ám egyet biztosan:

Jobb távol lenni, mint mellette hosszasan…

(Nature ornant la dame…

in: Poésies diverses (1587).

A természet, ékítve hölgyemet,

Kinek vadat szelidít kedvessége,

Neki adta mindazt a sok szépséget,

Melyet már ezer éve gyűjtöget.

Mit Ámor irigykedve rejteget

Szárnya alatt: szépséget, tisztességet

Neki adta, s így minden istenséget

Két szép szemével rabul ejthetett.

Amint megláttam, hogy leszáll az égből,

Lelkem rabja lett, nem ocsúdva még föl:

A végzet belém véste a jelet,

Olyan mélyen, hogy ott lesz már örökké,

Más hölgy képe, élőé, sem halotté

A szívemben többé már nem lehet.