Bogdán Péter: Aki megtalálta önmagát

Gondolatok Nagy Gusztáv Peremutazó című regényéről

.

Nagy Gusztáv 1953.május 23-án született Békés megyében, Pusztaföldváron. Nyelvtudását tekintve bilingvis (autodidakta) értelmiségi, akinek az első anyanyelve a romani, a második anyanyelve a magyar. Kisgyermekként – döntő többségében – oláh cigány nyelven kommunikált, aztán általános iskolás korában nagyon gyorsan sajátja lett a magyar nyelv is.

Általános iskolai tanulmányait Medgyesegyházán végezte, aztán 1967-ben középiskolába is beiratkozott, de azt a képzést akkoriban nagyon korán otthagyta. 1973 és 1975 között hároméves katonai szolgálatát töltötte, aztán 30 éves koráig alkalmi munkákból élt. 1983-ban költözött Budapestre, ekkor került kapcsolatba az egyre inkább izmosodó, de szűk roma elittel. Olyan hírességek lettek a mesterei, olyan cigány entellektüelek vették a szárnyuk alá, mint Lakatos Menyhért, Choli Daróczi József, Szepesi József, de megismerte Péli Tamást, Szentandrássy Istvánt és Fátyol Tivadart is.

Újságíró iskolát végzett, leérettségizett, 1986 és 1990 között a Romano Nyévipe (Cigány Újság) munkatársa volt, 1991-ben pedig az Amaro Drom (Mi Utunk) laphoz ment el dolgozni 1993-ig, hogy 1994-ben a Kalyi Jag Nemzetiségi Szakiskola, Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tantestületéhez csatlakozzon (ma: Kalyi Jag Roma Nemzetiségi Általános Iskola, Gimnázium, Szakképző Intézmény, Alapfokú Művészeti Iskola és Felnőttoktatási Intézmény), ahol – 2026-ban is – romani nyelvet, roma irodalmat és történelmet tanít.

Pedagógusi munkássága mellett – 1994 és 1996 között – lefordította romani nyelvre Madách Imre: Az ember tragédiája (Le manusheski tragedija) című drámai költeményét, amely Párizsban, a Sorbonne irodalmi pályázatán második helyezést ért el, ezzel egyben nemzetközi hírnevet is szerezve; illetve 2007-ben a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztjét, 2013-ban pedig a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét is megkapta.

Ugyanakkor Nagy Gusztáv szépírói és tanári tevékenysége mellett nem mondott le az újságíróként történő megnyilatkozásról sem. Choli Daróczi József 1975-ben a Rákospalotai Cigány Klub vezetőjeként Rom Som (Roma Vagyok – Ember Vagyok) címmel, kéziratos formában, műsorfüzetet alapított, de az orgánum közölt folklórszövegeket, verseket, novellákat, műfordításokat, valamint a nemzetközi roma mozgalomról híreket és romani nyelvleckéket is. A médiumot a kommunista hatalom betiltotta 1978-ban, de a már akkoriban is publikáló Nagy Gusztáv ebbe nem törődött bele, ezért átvéve Choli Daróczi József szerepét, háromszor is újraindította a lapot (1995 és 1996 között, 2006-ban, valamint 2024. februárja és decembere között). A roma literátor és poéta szerkesztői ízlésének magas minőségéről tanúskodik az, hogy mind 1995 és 1996 között, mind 2006-ban, mind 2024-ben, ha lehet ilyet írni, a roma írástudók „krémjét” jelentette meg, külön-külön, minden korszakban, érzékenyen reagálva arra, hogy éppen akkor melyik roma tollforgató volt a legmagasabb kvalitású alkotó.

Ilyen előzmények után nehezen lehetett volna megjósolni, hogy a tiszteletre méltó szépírói, pedagógusi és zsurnaliszta teljesítmény milyen csúcsokat dönthetne még meg, de ez 2025-ben végül kiderült, amikor is a Szülőföld Könyvkiadó kiadta Nagy Gusztáv Peremutazó című önéletrajzi regényét.

Maga a 127 oldalas kötet már kivitelezésében is ragyogó. Korunk egyik legnagyobb roma képzőművészének, Ferkovics Józsefnek illusztrációi gazdagítják. Összesen 14 Ferkovics-grafika szerepel a műben, köztük a Halálmenet, a Cigányasszony, a Lókupec, a Kártyavető. Ami pedig a könyv szöveges tartalmát illeti: az önéletrajzi regény magával sodorja az olvasót, mivel a szerző saját életéből kiemelt történetei, biográfiai pillanatai olyan szépírói erővel rajzolódnak ki, hogy lehetetlen kikerülni a lebilincselő szöveg örvényéből, mert az visz magával, nem enged el. Olyannyira, hogy amikor az utolsó mondathoz érünk, akkor az első gondolat, ami megfogalmazódhat: még, még, nem lehet itt vége a műnek! Nem kérdés, hogy folytatni kell azt a mesebeli utazást, amelyre Nagy Gusztáv hívott meg minket akkor, amikor őszintén megírta ezt a remekművet.

.

A Peremutazó Lakatos Menyhért Füstös képek című regényével rokonítható. Mindkettő önéletrajzi ihletésű, mindkettő a régmúlt megrajzolásától indul el a máig, s mindkettőt jellemzi az, hogy a szenvedélyes szerelmeknek óriási jelentősége van. Ugyanakkor az fontos különbség, hogy míg Lakatos munkája egy szociografikus családtörténet fikciós jelenetek sokaságával, addig Nagy Gusztáv műve olyan autobiográfia, amely – a szerző életrajzából adódóan – fejlődésregénynek is minősül. A kötetben 4 fontosabb cselekményszál bontakozik ki: 1. a II. világháború és a roma holokauszt eseményeinek feldolgozása, 2. a szerelmek története, 3. a tudás iránti olthatatlan vágy által motivált önkeresés állomásai és 4. a roma közéletbe való bekapcsolódás és a roma értelmiségivé válás folyamata.

Nagy Gusztávot személy szerint én akkor ismertem meg, amikor már befutott roma literátornak és poétának számított, és nem tudtam róla – a Peremutazó című kötetből derült ki számomra –, hogy egy olyan korszak képviselője is, amelynek szoros kötődése van a családtagok történetmesélésein keresztül a roma holokauszthoz, a II. világháború borzalmaihoz. De nem tudtam azt sem, hogy édesapja által olyan oláh cigány családba született, ahol gyermekkorában még nemcsak tradíció, de élő gyakorlat is volt a kovácsolás mestersége, a fúrókészítés és -javítás, valamint a vándorlás faluról-falura a megélhetés biztosításának reményében, s hogy Ő maga is részt vett ezekben a vándorlásokban.

A Peremutazó fontos szála az, hogy Nagy Gusztáv sokszor, sokféleképpen kereste a szerelmet. Volt házassága, volt válása, vannak gyermekei, unokái és dédunokái, de hosszú évtizedeknek kellett eltelnie, mire a regény végéhez érvén – úgy tűnik – véglegesen meg tudott állapodni és olyan társat találni, aki mellett meglelte a boldogságot. Az idáig vezető út rendkívül szenvedélyes szerelmi történetekkel volt teli, amelyeket valóban lebilincselő formában és stílusban írt meg. Valószínűleg az egyik legfontosabb (és ez teszi a Peremutazó-t fejlődésregénnyé is), hogy Nagy Gusztáv egész életében úgy érezte, hiányzik neki valami. Hosszú évtizedekig nem tudta, hogy mi. Emiatt többször is megszökött otthonról. Különböző rokonokhoz ment, hogy megtapasztalja, milyen a szegregátumokban való élet; meghiúsult házasodásra (lányszöktetésre) adta a fejét, s a Peremutazó egyik végkicsengése az, hogy az igaz szerelem megtalálása mellett az olthatatlan tudásszomj volt az, ami hajtotta, a roma értelmiségi lét megtapasztalásának lehetősége, amit aztán el is ért újságíróként, irodalmárként, költőként, műfordítóként és pedagógusként.

A Peremutazóban Nagy Gusztáv beszámol arról, hogy – a fentebb már említett roma értelmiségieken kívül – kapcsolatba került Kovács József Hontalannal, Osztojkán Bélával, Daróczi Ágnessel, Zsigó Jenővel és Horváth Aladárral is, de megörökíti munkásságának állomásait, a roma emancipációs mozgalomban való tevékenységét is, valamint kitér a szépirodalmi munkássága keretében megjelent köteteire.

Az életrajzi regényből kiderül, hogy Choli Daróczi Józseffel több évtizedes, rendkívül meghatározó barátságot ápolt, hogy – Lakatos Menyhért, Fátyol Tivadar, Hága Antónia társasága mellett – eljutott vele Barcelonába, s hogy mennyire érzékenyen érintette a „költőóriás” megbetegedése és halála.

A Peremutazó hátsó borítóján az olvasható: „Van, amit nem lehet kimondani. Ez a könyv mégis megteszi.”. És valóban. Nagy Gusztáv ír a II. világháborúról, a roma holokauszt borzalmas emlékeinek továbbéléséről az egyszerű cigány emberek lelkében és a roma közösségben; ír a mindennapos diszkriminációról a nem romákkal és a rendőrökkel való társadalmi érintkezésben; leírja a romák Kádár-rendszerbeli hétköznapi szenvedéseit, a rendszerváltás utáni problémákat, és nem rejti véka alá azt a véleményét sem, hogy a 21.század második évtizedében „ordas eszmék” lángolnak fel újfent.