Bogdán Péter

Halhatatlanság itala – Istenek eledele avagy az Amritások

Boros Julianna: Amritások – Egy iskolán kívüli esélynövelő tanoda-típusú pályaorientációs program (1995 – 1999) vizsgálata című könyvéről

.

Boros Julianna roma származású szociálpolitikus, mediátor, tanár 2006 óta dolgozik a Pécsi Tudományegyetemen, a doktori fokozata megszerzése után egyetemi adjunktusként. Az elmúlt két évtizedben foglalkozott a társadalom- és neveléstudományok határterületeivel (vidéki települések társadalmával, közösségekkel) elsősorban a hazai romákra fókuszálva, de kutatta a magyarországi tanulástámogató programokat is, valamint a társadalmi mobilizáció különböző aspektusait. Munkásságának szintéziseként fogható fel a 2025-ben megjelent: Amritások – Egy iskolán kívüli esélynövelő tanoda-típusú pályaorientációs program (1995 – 1999) vizsgálata című könyve.

A kötetben – sokrétűen – kitér olyan halmozottan hátrányos helyzetű és/vagy roma fiatalokat célzó tanulástámogató szervezetekre és programokra, mint a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány, a Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány, a Soros Alapítvány tanulmányi ösztöndíjai, de számba veszi a nyírteleki Lázár Péter Kedvesház Programját, a Burattino Iskolát, a Collegium Martineum Középiskolai Tehetséggondozó Kollégiumot, a Roma Mentor Projektet, az Útravaló Ösztöndíj Programok különböző vállfajait, az Arany János Tehetséggondozó Programot, a Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Kollégiumi Programját, illetve a Halmozottan Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Kollégiumi-Szakiskolai Programját is. A könyv emellett kitér a Roma Esély Alapítványi Szakiskolára, a Gandhi Közalapítványi Gimnázium és Kollégiumra, a „Kis Tigris” Gimnázium és Szakiskola-hálózatra (jelenleg: Tan Kapuja Buddhista Gimnázium és Általános Iskola), a dr.Ámbédkar Gimnázium, Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Általános Iskola intézményére, de nem feledkezik meg olyan felsőoktatási programokról sem, mint a Romaversitas Láthatatlan Kollégium, a Roma Memorial Felsőoktatási Ösztöndíj Program, a Wlislocki Henrik Szakkollégium, a Roma Szakkollégiumi Program, vagy a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat. A fenti információkat egy tizenegy oldalas összefoglaló táblázat jeleníti meg, de olyan alapvető és meghatározó információkkal kiegészítve, amelyek Boros Julianna könyvét megkerülhetetlenné teszik a felsőoktatásban, ha az alternatív roma oktatási modelleket akarjuk tanítani a pedagógusképzésben.

A könyv más tekintetben is fontos szintézis. Átfogó körképet ad a roma tanulók és az iskola viszonyáról, a cigány gyerekek társadalmi-gazdasági státuszáról, a hátránykompenzáló oktatásról, de a társadalmi mobilitás és oktatási egyenlőtlenségek összefüggéseiről is. Különösen fontosnak érzem leszögezni, hogy miközben a tanulástámogató programoknak a roma tanulók esetében alig van nemzetközi szakirodalma, a könyvben Boros mégis kísérletet tesz arra, hogy feltárja a külföldi szakirodalmi kereteket is, mégpedig rendkívüli pontossággal és adekvát megközelítéssel. Fontos, hogy a könyv bemutatja a magyarországi roma népesség általános jellemzőit is (demográfia, területi elhelyezkedés, lakhatás, foglalkoztatás, oktatás kérdései).

Ezt követően aztán az olvasó mélyebben megismerkedhet az Amrita Orientációs Baráti Kör Egyesület (Amrita OBK Egyesület) történetével, funkcióival, szolgáltatásaival, működési területeivel és működési módozataival. Mindezt azért, mert Boros – többek között – azt is akarja bizonyítani (mégpedig sikeresen), hogy az Amrita OBK Egyesület tulajdonképpen a hazai tanodamozgalom előfutára volt a 20.század utolsó évtizedének második felében. Ebből a részből derül ki az is, hogy a Gandhi Gimnázium és Kollégium alapítványa 1994. nyarán olvasótábort szervezett, s ezen program utolsó napján merült fel az igény az Amrita OBK Egyesület létrehozására. Maga az „Amrita” elnevezés onnan ered, hogy a táborban a roma tanulók bemutattak egy színdarabot, amit a diákok a hindu mitológia egy motívuma alapján önállóan írtak meg, s a címe Amrita volt, azaz a halhatatlanság itala vagy az istenek eledele.

A rendkívül érdekfeszítő „szakirodalmi előkészítés” után Boros Julianna rátér könyvének fő céljára: arra, hogy bemutassa, az Amrita OBK Egyesület tevékenysége miként hatott a keretei között szocializálódott roma tanulók életére. Ezen a ponton rendkívül fontos leszögezni, hogy a szerző „nyomkövetése” egyedülálló a maga nemében, hiszen Magyarországon (nemzetközi szinten pedig főképp) nem igazán született eddig olyan mű, amely azzal foglalkozott volna, hogy egy alternatív roma oktatási modellnek milyen hatásai vannak évtizedek múlva. Így ezzel a kutatási megközelítéssel Boros új színt hoz a hazai társadalom- és neveléstudományi kutatásba.

A kötet szerzője részletesen mutatja be az amritás fiatalok életútját. Bemutatja a nem és kor szerinti megoszlásukat, a családi jellemzőiket, a lakóhelyük és a földrajzi mobilitásuk vonatkozásait, a lakhatás és a szülői ház relációit, az életükre hatást gyakorló nevelési és oktatási intézmények szerepét, iskolai végzettségüket, társadalmi mobilitásukat, azt, hogy támogató vagy hátráltató volt-e életükben a társadalmi környezet, s hogy milyen esélynövelő intézmények, szervezetek voltak számukra elérhetők. Boros elemzi az Amrita OBK Egyesület konkrét hatásait is az Amritában 1995 és 1999 között részt vett cigány tanulók esetében. Ennek során a szerző kitér a szervezet által biztosított személyes előnyökre, arra hogy a patronáló rendszer miként működött az esetükben, hogy a foglalkoztatásukat miként befolyásolta a civil kezdeményezés tevékenysége, hogy a kutatás pillanatában milyen volt a munkaerőpiaci státuszuk, hogy milyen volt a nyelvhasználatuk (magyar, beás, romani), hogy az identitásuk miként változott vagy nem változott, hogy esetükben hogyan történt a párválasztás és a gyermekvállalás, hogy milyen értékek és elvek kristályosodtak ki a magánéletükben és a karrierjük során, hogy mit jelent számukra a „cigány értelmiség” fogalma, hogy visszatérnek-e a közösségükbe és milyen jövőképpel rendelkeznek. Ugyanakkor Borost nemcsak az érdekli, hogy mi történt az amritás roma fiatalokkal az elmúlt két évtizedben, de az is, hogy az Amrita OBK Egyesületet működtető szakembereknek, önkénteseknek milyen társadalom- és nevelésfilozófiai felfogásaik, pedagógiai módszereik voltak arra nézvést, hogy az (elsősorban dél-dunántúli) cigány tanulóknak segíteni tudjanak, ezért megkereste őket is, s a könyvben közli az ilyen vonatkozású kutatási eredményeit is.

Roma értelmiségiként, oktatáskutatóként, olvasva – a szintén roma származású – Boros Julianna kötetét, úgy vélem, hogy a könyv mindamellett, hogy tudományos szinten professzionális módon íródott meg, magában hordozza azt az erényt is, hogy az alternatív roma oktatási modellek elemzése terén munkájában megszólal a kutatói objektivitással ötvözött „roma hang” ; az az érdem, hogy a hazai társadalmi – tudományos környezet lehetővé tette azt, hogy cigány értelmiségiek is elbeszélhessék a saját történetüket.