Francesco Petrarca versei

 .

13.

Amíg az összes többi hölgy között

az Ő arcán honol a szerelem,

nincs hozzá hasonló senki sem,

s csak nő a vágyam, hogy szeressem őt.

 

Áldom az órát, helyet és időt,

mikor magasra tekintett szemem,

lelkem, legyen a hálád végtelen:

kitüntetés ez mindenek fölött.

 

Tőle jön a szerelmes gondolat,

s ha követed, a Jósághoz vezet,

s közömbös néked az, mit más szeret;

 

az örök szeretet Tőle ered,

s jelzi: az égbe mely úton jutok,

S rajta reménnyel telve indulok.

 

14.

 

Míg arcát nézed, megfáradt szemem,

a szépségesnek, ki a végzeted,​

tudd: nem sokáig nézheted,

vigyázz, mert harcba hív a Szerelem.

 

Nem zárhatja el más, csak a halál

az útját a szerelmes gondolatnak,

mely édes üdve kapujába visz;

de előled, szemem, rejtve maradhat

.

a Fény* akár egy kisebb akadály 

miatt, mert kisebb teljességed is.

De míg eljön a könny órája, hisz

már szinte itt van, ‒ meggyötört szemem ‒

.

élvezd ki addig teljesen

a vigaszt kínomra, mely végtelen.

 

*a Fény = Laura. A vers a Költő elutazása előtt született.

 

15.

 

Minden lépésnél visszafordulok

megfáradt testem lassan vonszolom,

az Ön arcától kapom vigaszom,

az lendít tovább, míg feljajdulok.

 

A jóra gondolva, mit itt hagyok

rövid éltemen, hosszú utamon,

megállok, bár az okát nem tudom;

szemem a földet nézi és zokog.

 

Sírás közben szívembe mar a kétség:

tagjaim vajon hogyan képesek 

az Éltető Lelküktől távol élni?

 

Ám a Szerelem így szól: Ne feledd,

a szeretők kiváltsága: kötöttség

nélkül az érzést lélekben megélni

.

Képes Júlia fordításai