Véletlenül nem lehet, hogy nincs véletlen?

Bartha Máthé: Kockavető

A művészeti pályázatok és ösztöndíjak mostanában teljesen háttérbe szorultak, alig akad pályázati lehetőség. Most itt egy bizonyíték rá, hogy lenne értelme erre mégis pénzt szánni. Bartha Máté 2023-ban kapta meg a Budapest Fotográfiai Ösztöndíjat, és ha létezik jól felhasznált lehetőség, akkor ez minden kétséget kizáróan az. A Kockavető címet kapott projekt egyszerre önismereti utazás, a szülővároshoz kapcsolódó érzések és gondolatok feltárása, egy élő, lélegző város bemutatása, a felnőtté válás története. És nem mellesleg gyönyörű képek gyűjteménye is, hiszen mégis csak egy fotókiállításról van szó. 

A Kockavető készítése során Bartha nekivágott, hogy bejárja Budapestet. A fényképezőgép mellett egy füzet volt az útitársa, amelyben gyermekkori emlékeket őrzött: rajzokat, feljegyzéseket. Az út véletlenszerűen haladt, csak egy volt biztos: a cél. A fotós ahhoz a lakáshoz szeretett volna eljutni, ahol gyermekkora egy részét töltötte, azt a részét, amellyel nagyon korán elveszített szüleivel osztozhatott. Budapest minden kerületében megfordult: a mértani középpontból két nyolc oldalú kocka dobásával határozta meg, merre induljon. Az egyik kocka az irányt, a másk a távolságot adta meg. A kockák által így meghatározott pontokban készültek a fotók, amelyek a kiállítás anyagának egy részét adják. Ehhez társulnak a füzetben szereplő rajzok és szövegek, egy egészen különleges kapcsolatot hozva létre a fotós személyiségének rétegei között, a nézőt pedig úgy szippantja be ez a világ, hogy akaratlanul is keresni kezdi közben saját magát is benne. 

„Rajzolja ki a véletlen az utamat ezúttal is, ha már a kezdetektől fogva velem volt” – írja Bartha a kiállítás felvezető szövegében, miközben folyamatosan azt feszegeti, van-e egyáltalán véletlen, és a sors játékaiban hol van a rendszer, a logika, amely talán elviselhetőbbé teszi a világot. A gyerekkori motívumok vissza-visszaköszönnek a felnőttkori fotókon, az akkori álmok leírásának hangulata megjelenik a képeken is. Persze, hoszen ugyanaz az ember készítette, még ha több évtizedes különbséggel is. Talán ez a sors: mindenki magában hordoz egy vezérfonalat, amelyet akaratlanul is követ tudatra ébredésének első pillanatától. A gyerekkori lakás újra felfedezése Bartha útjának végén egyszerre hoz megkönnyebbülést és valami megfoghatatlan szorongást a néző számára: a megérkezés érzése csak pillanatnyi, és azonnal fel is vetődik a hogyan tovább kérdése, amire itt még nincsen válasz. 

A Capa Center nevével fémjelzett kiállítás valójában a kiállítóhely melleti kávézó tárlatoknak fenntartott terében, a 8F Galériában (1065 Budapest, Nagymező utca 8.) tekinthető meg teljesen ingyen – holott nyugodtan kaphatott volna helyet a főépületben is, hiszen bőven megállja a helyét az ottani időszakos kiállítások között is. Ezzel a projekttel nemcsak Bartha Máté kereste – és bízzunk benne, hogy a munka során meg is találta –  a maga helyét egy nagyobb rendszerben, de a város is kapott egy új adalékot a saját történetéhez.