.

A gyerekek nem szofisztikált plakátmagyarázók. Nap mint nap – iskolába menet, játszótérre készülve olyan óriásplakátokkal találkoznak, melyek öles betűkkel hirdetik számára: HÁBORÚ. Nem elemzik a plakát további jeleit: a vész jeleivel szembesülnek minden utcasarkon. A háborúról sokat tudnak a képernyőkön keresztül – lett légyenek azok akciófilmek fantasztikus történetei, ahol a szörnyek csapásai után feltámadnak a hősök, s lehetnek híradó bejátszások a családi vacsora mellé valóságosan romba dőlt otthonokkal, bomba-becsapódásokkal, sebesültekkel, holtakkal, rettenetes sérülésekkel kórházba szállított gyerekekről.

A plakátok, filmek cselekményének folyamában felvillantott nyilatkozatok nem szólnak arról, hogy a háború a mi térségünkben nem közvetlen veszély: a gyerekek nem nézik a higgadt, szakértő éjszakai kommenteket.

A háború szörnyűségeitől való félelem különösen az érzékeny gyermekkorban romboló hatású a személyiségre. A tudományos pszichológia XX. századi történetében a veszély két irányú. Az első világháború kitörésének első évében arra hívta fel a figyelmet Nagy László, a hazai gyermektanulmányozás nemzetközileg is kiemelkedő alakja, a „harcias érzelmek” fokozódásáról írván attól óvott, hogy a gyermekben a 15 éves korig a fogalmi gondolkodás még oly fejletlen, hogy a küzdelem ösztönszerű erőit nem képesek állandóan magasabb megnyilvánulásokká alakítani át.  Vagyis e kutatási eredmény szerint a háború képei, zajai, hírei fokozhatják azt az agresszivitást sok gyerekekben, melyről tudjuk, hogy napjaink gyerekvilágában különböző okokból amúgyis meglehetősen erős. Ideológiát, precedens megélését szolgáltat az agresszivitás késztetéseiben már megérintett, felsértett gyermek számára. Megnő a kortárs csoportokban a verbális sértések, a bullying,   a tettlegességek aránya – amiből eddig is volt szinte fékezhetetlenül elegendő.

A másik típusú félelem talán még veszélyesebb. Ugyan az agresszív viselkedés gyökerei közt is fellelhetők a félelem összetevői, de sok gyereken primer módon üt ki a rettegés egy nem ismerttől, a szenvedések hatványozott megjelenésétől. Félelmüket gyakran a kortárs csoportban, felnőttekkel folytatott – ritka! – beszélgetéseikben is elrejtik, elhallgatják (nota bene: a mai iskola politikától megriadt világában bizony kevés pedagógus vállalja, hogy ezt a kérdést kibeszéli a gyerekekkel). A szorongás fokozódik, komoly, visszafordíthatatlan személyiségromboló hatása marad.

Van elég gond, baj a gyerekvilágban, a felnőttvilágban is. Felelőtlenség minderre ráborítani a háborús veszélyt.

Különösen aggasztó, hogy mindez a választásokkal összefüggő, meglehetősen hiszterizált kampány világában jelenik meg. S a háborús képek mellett megjelenik a hagyományos díszlet: mosolygó gyerekekkel barátkozik a jelölt – a szeretet, a bizalom jelképeként. A kettő együtt? Háborús riogatás és negédes cirógatások? A veszély fokozódik.

A háború élményét saját mártíriuma árán is gyerekek, árvaházi növendékei körében megélt varsói Öreg Doktor, Janusz Korczak nem csupán tiszteletet követelt a gyermeknek a legnehezebb időkben is, de a varsói gettó legszörnyűbb idejében, 1942-ben is a félelem nélküli együttélést próbálta megteremteni. Janusz Korczakra úgy tekintünk, mint a későbbi ENSZ egyezmény (a Gyermek Jogairól) egyik fontos ihletőjére. Az 1989-ben elfogadott, hazánkban 1991-ben ratifikált egyezmény több cikke alátámasztja követelésünket. A 17. cikk az erkölcsi jólét és a szellemi egészség fejlődését szolgáló tájékoztatás követelményét hangsúlyozza, a 29. cikk a békére nevelést kiemelt célként tételezi. Az ENSZ egyezmény normáink jogi forrása. Megjegyzem: erre hivatkozott a hazai történelmi precedens is, amikor az 1998. évi országgyűlési választások előtt  a gyerekek arcának, képmásának  a politikai kampányokban való erőteljesen visszafogott használatára szólította fel a Gyermekérdekek Magyarországi Fóruma. Az akkori köztársasági elnök, Göncz Árpád, aki ekkor a Gyermeki Jogok Magyarországi Bizottságának elnöke volt támogatta a Fórum állásfoglalásait.

Analógiaként szóvá tesszük, hogy az elhíresült, s arcátlanul „gyermekvédelminek” nevezett törvény bizonyos kiadványoknak az iskolától és templomoktól való előírt távolságban való árusítására kötelezi a kereskedőket. Most megannyi HÁBORÚ feliratú plakát jelent meg közvetlenül nevelési intézmények közelében.