Most már senki nem mondhatja, hogy nem vagyunk százasok!
Most már senki nem mondhatja, hogy nem vagyunk százasok!
És ezt az olvasóknak köszönhetjük
Amikor közzétettük a QR-kódot, amelyen keresztül a MOHU-automatákban visszaváltott palackok ára eljuthat hozzánk, hittük is és nem is, hogy ennek lehet bármiféle hatása. Láttunk olyan civil szervezeteket, amelyek hiába várták az adományokat, és olyanokat is, amelyek meg tudtak így mozdítani egy mellettük kiálló támogatói réteget. Most már kijelenthetjük, hogy mi az utóbbiak közé tartozunk. Úgy zárjuk 2025-öt, hogy az év végéig 100.650 Ft adomány érkezett az alapítványhoz a palackok visszaváltásából.
Mit jelent ez?
- 2013 darab italcsomagolást váltottak vissza a javunkra
- Valóban mikroadományokról van szó: a legkisebb egyszerre beérkezett összeg 50 Ft, azaz egy palack volt, a legnagyobb pedig 2650 Ft, ami 53 tételt jelent
- 118 alkalommal került így adomány az alapítvány számlájára.
Hogy a kapott összeg sok vagy kevés, az nézőpont kérdése: mi megtisztelőnek érezzük, hogy vannak, akik támogatnak minket. A kortárs kultúra igencsak rétegtéma, és annyi civil szervezet van, hogy szinte lehetetlen dönteni köztük, amikor valakinek lehetősége nyílik az adományozásra. Mivel mi a náliunk publikáló szerzőknek az online irodalmi lapokra kevésbé jellemző módon honoráriumot fizetünk, ezért elmondhatjuk: öt nálunk megjelent írás anyagi fedezetét idén az olvasók palackok visszaváltásával finanszírozták. Ez fontos dolog – és ez az, amiért egyáltalán belevágtunk az egészbe. Folytatjuk is: támogassátok továbbra is a szerzőinket, minden bedobott 50 Ft számít! Mi pedig igyekszünk a legjobban felhasználni az összeget, amit ránk bíztok. 2026-ban több új dologgal is készülünk, most már bátrabban és nyugodtabban, mert tudjuk, hogy számíthatunk rátok.
