Kundera hazatért

Kundera hazatért

Kundera hazatért

Teljesült az író végakarata

Teljesült Milan Kundera kívánsága, hogy szülővárosában temessék el. A cseh-francia író és felesége, Věra Kundera hamvait visszaszállították Brnóba, abba a városba, ahol Kundera 1929-ben született. 

Kundera akkor költözött eredeti hazájából Franciaországba, miután a csehszlovák kommunista párt másodszor is kizárta soraiból, és 1979-ben állampolgárságát is elvette. 1981-ben lett francia állampolgár, és bár 2019-ben Csehország újra honosította, az országba nem tért vissza többé, csupán látogatóként. Az író 2023-ban, 94 évesen halt meg franciaországi lakásában, ahol korábban elhunyt felesége hamvait mindvégig magánál tartotta. Most mindkettőjük urnáját Brnóba szállították, és jelenleg a Moraviai Könyvtárban őrzik, miután Tomas Kubicek, a könyvtár igazgatója átvette a házaspár maradványait Antoine Gallimard kiadótól és Michel Fleischmann franciaországi cseh nagykövettől. A brnói városháza építészeti pályázatot írt ki az író sírjának megtervezésére, amely a tervek szerint 2025 folyamán le is zárul, és ahogy a nyertes pályamű alapján elkészül a síremlék, Kunderát és feleségét ott helyezik végső nyugalomra. 

Milan Kundera 1967 és 2014 között 10 regényt, valamint több novella-, vers- és esszéköteteteket, és három színdarabot is közölt, melyeket több nyelvre is lefordítottak. A szerző munkásságának elismeréseként elnyerte a Prix Médicis-t, a Jeruzsálem-díjat, a Franz Kafka-díjat, és sokáig az irodalmi Nobel-díj nagy esélyesének számított, amelyet végül mégsem kapott meg.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük