Cogito ergo sum: Bari Károly 73 éves

Bogdán Péter köszönti a költőt

.

Bari Károly (Kossuth-díjas költő, műfordító, folklórkutató, grafikus) 2025. október 1-jén ünnepli 73. születésnapját. A kiváló roma értelmiségivel – személyesen – soha nem találkoztam, de az életműve annál többször keresztezte az utamat.

Az első ilyen alkalom 1998-ban történt meg, amikor egy őszi napon  (a Miskolci Egyetem magyar nyelv és irodalom szakos hallgatójaként) lelkesen kerestem fel a (régi időkben jelentős nehézipari központnak számító) város antikváriumait. 

Nem volt határozott célkitűzésem, pusztán valamilyen izgalmas könyvre akartam rátalálni, s legnagyobb meglepetésemre a sokadik „kincslelő helyen” egyszer csak egy olyan kötetre bukkantam, aminek az volt a címe: Bari Károly: Az erdő anyja – Cigány mesék, hagyományok.

Bari Károly 1998-ban már 28 éve volt ismert Magyarországon, de én – addig a pillanatig – nem hallottam még a nevét. Pusztán annyit tudtam, hogy édesanyám gyermekkoromban (éveken keresztül) véget nem érő mesék mondásával altatott el, vagyis egyértelmű volt, hogy Bari Károly kötete lesz az az izgalmas könyv, amit semmiképpen nem hagyok ott a polcon, hiszen édesanyám is cigány és meséket mesélt nekem. A vásárlásban az is motivált, hogy Horváth Gyula (miskolci roma költő) 1998-ra már (Barihoz hasonlóan) országos hírű cigány  irodalmárnak számított, s a könyv belső borítója szerint, a bükkaranyosi roma literátor – szóban forgó – kötete, az ő tulajdonát képezte valamikor, ami csak tovább ösztökélt arra, hogy birtokba vegyem. Ráadásul Horváth Gyulával addigra már nagyon jó barátságba keveredtünk egy egyetemi előadása révén. 

Aztán következett a kötet elolvasása és a „megvilágosodás”. Az köztudott (legalábbis Mikszáth Kálmán óta), hogy a Palócföldön a 19. század végén és a 20. század elején még erős hagyománya volt a babonaságnak és a boszorkány-kultusznak, s az én családom – palócföldi lévén –  ezt a mintázatot erősen követte a 20.század második felében is. Gyermekkorom óta teljesen természetes volt számomra az, hogy van rontás, rontáselhárítás, vannak boszorkányok (akár férfi boszorkányok is), akiktől óvakodni kell, s aztán Bari Károly egyszer csak felrázott, kivezetett a „szellemi tévelygésből”. Az erdő anyja – Cigány mesék, hagyományok – a maga objektív tárgyilagosságával – olyan meséket, eredetmondákat, hiedelemtörténeteket közölt (A páfrány megátkozása, A kétszívű fiú) és olyan varázslásokat (Gyógyítás bögrével), amelyek hosszú éveken keresztül a napi családi folklór részei vagy általános gyakorlatai voltak. Azaz Bari elmondta nekem, hogy a családom babonasága nemcsak a palócföldi tradíciók kontinuitása, de a magyarországi roma hiedelemstruktúrákba is beleilleszkedik, amivel megmutatta azt is: mi a babona és mi a ráció közötti különbség. Bari Károly segített nekem felnőni, segített ezzel az egy kötetével elindulni egy olyan szocializációs úton, amelynek a végén magam is roma értelmiségivé válhattam (mintegy a descartes-i: cogito ergo sum szellemében).

Az entellektüellé érésem időszakában (az első diplomám megszerzése előtt) aztán volt lehetőségem roma irodalmat tanulni – vendéghallgatóként – az ELTE Tanárképző Főiskolai Karán is, ahol Bari életműve már központi helyet foglalt el a szemináriumi órák során (Kalafatics Zsuzsanna előadásában) és tanulhattam a Romaversitas Láthatatlan Kollégiumban attól a Daróczi Ágnestől is, aki a magyar televíziózás történetében először szavalt (országos nyilvánosság előtt) Bari-költeményt a Ki Mit Tud? műsor égisze alatt, és Choli verset lováriul, ezzel cáfolva azt az általános tévhitet, hogy romani nyelven nem lehet az ún. „magas irodalmat” művelni.

Bari Károllyal kapcsolatosan napjainkban is vannak „teendőim”, amennyiben – meghatározott keretek között – jelenleg azt vizsgálom: 1970-től 2025-ig terjedően a művei (versek, folklórkutatások, prózai írások, néprajzi tanulmányok) miként formálták a magyarországi roma identitást/a magyarországi roma identitásközösséget és mit jelent a gyakorlatban az, hogy (Lakatos Menyhérthez és Jónás Tamáshoz hasonlóan) azt vallja, hogy  nem roma alkotó, hanem magyar költő, aki történetesen cigány is. 

Bari Károlynak ez az állásfoglalása (Lakatos Menyhértével és Jónás Tamáséval együtt) fontos irodalomelméleti dilemmákat vet fel, s én szeretnék ebben a tárgykörben elmélyülni, mert az irodalomtudományban jelenleg ugyanolyan vita van arról, hogy mi számít roma irodalomnak vagy milyen identitású alkotó tartozik bele, mint arról, hogy hogyan lehet tudományosan meghatározni a roma mivoltot, hogy a külső környezet dönti-e el azt: ki a roma vagy az önbevallás az, ami releváns.

Amikor 1998 körül Horváth Gyula miskolci költő beadta a – fentebb már hivatkozott – Bari-kötetet az antikváriumnak, sem ő, sem én nem lehettünk tudatában annak, hogy Bari Károly is összeköt majd minket. De Horváth Gyula nem sejthette azt sem, hogy elindít engem  egy olyan úton, amit Bari Károly jelöl ki számomra. És természetesen megkockáztatható az a kijelentés is: maga Bari Károly sem tudhatta azt Az erdő anyja – Cigány mesék, hagyományok című kötet összeállításakor: mit fog kiváltani egy fiatal (magyar szakos) roma egyetemistából, hogy munkájának hatására lesz olyan ifjú, roma értelmiségi, aki majdan irodalomtörténészi „babérokra tör”.

Bari Károly (aki számomra Vajda és Ady-költészetét idézi) és Horváth Gyula (akit a „roma József Attilának” neveznék) egy generációhoz tartozik, én pedig literátorként az életművüket rendszerezem és elemzem.

Horváth Gyulát ismerem személyesen, de Bari Károllyal soha nem találkoztam szemtől szemben. Bízom benne, hogy egyszer erre is sor kerülhet, mert Bari művei erősen hatottak rám, meghatározták a jelenlegi életszemléletem. 

Ha találkozhatnék vele, akkor annyit mondanék: Nagyon szépen köszönöm, hogy a ráció és az értelmiségi lét felé terelt! Hogy anélkül, hogy ismert volna, hogy tudta volna, hogy a világon vagyok, értelmet és célt adott a kutatói munkásságomnak, amit csak azzal lehetne zárni:

Isten éltesse Bari Károly! Még legalább 100 esztendős koráig!

Bogdán Péter