Bogdán Péter

A személyiség, az egyéniség, a lélek: nem pótolható

Az emberben sok és különféle gondolatok fogalmazódnak meg, amikor kimondja azt az ikonikus nevet: Setét Jenő.

A roma közösség tagjainak többsége tisztelettel adózik az emlékének, s még az ellenfelei is elismerik: kiváló és unikális egyéniség volt, határozott és kristálytiszta, igazán emberséges értékrendszerrel, aki nemcsak romának, hanem, valódi hazafiként, magyarnak is vallotta önmagát, mindkét kultúráját őszintén megbecsülve.

Amikor először találkoztam vele, családi krízisen estem át és jóakaróim küldtek hozzá, hogy a Horváth Aladár vezette Roma Polgárjogi Alapítvány munkatársaként segítségemre siessen, ami valóban meg is történt.

Az első találkozáskor nyilvánvalóan sem ő, sem én, nem tudtuk, hogy egy huszonöt évig tartó őszinte barátság veszi kezdetét. S nem tudtuk azt sem, hogy megszámlálhatatlan esték következnek, amelyek során feleségének és leánygyermekeinek is – mintegy magától értetődően – természetessé válik, hogy náluk alszom, eszem, iszom napokig, anélkül, hogy ezért bármiféle ellenszolgáltatást vártak volna. Pusztán emberségből fogadtak el és fogadtak be mindannyian, mert Setét Jenő nemcsak „hivatalból”, de a magánéletében is szociális munkásként „viselkedett”. 

Amikor Ő lett a magyar Martin Luther King, nem lett büszke, nem távolodott el tőlem, sőt, ahogyan a pályáján haladt előre, magától adódó természetességgel, országos méretekben, „beépült” más roma családok életébe is, vagyis a halálát személyes gyászként élte meg a hazai roma közösség számos tagja.

Setét Jenő rendkívül hiteles ember volt. Országos vezetővé vált – mindenféle karrierista ambíciók nélkül – de nem gazdagodott meg. Nem vásárolt magának csillogó-villogó autókat, nem tett szert budai villára. Megmaradt a nyolcadik kerület szegényei között élő lakosnak egészen élete végéig, és a sors furcsa fintoraként, miközben – szakmai múltja során – rengeteg kilakoltatást akadályozott meg, lakás nélkül, ő maga is, egy albérletben fejezte be földi pályafutását.

Setét Jenő nemzetközileg is ismert volt. Bejárta Dél-, Közép-és Nyugat-Európát. Eljutott az Amerikai Egyesült Államokba, Franciaországban, Csehországban és Belgiumban pedig különösen számon tartották, mint meghatározó európai roma vezetőt, pedig „nem csinált semmi mást”, mint azt, hogy tisztességes és becsületes volt, nem engedte korrumpálni magát, nem „ment be” a hatalomba, megmaradt civilnek és olyan öntudatos állampolgárnak, aki „nem engedett a negyvennyolcból”, akkor sem, amikor a legcsábítóbb politikai státuszokat kínálták fel neki.

Setét Jenő Magyarország lelkiismerete volt romaként és magyar hazafiként is. Egyszerűen és tömören fogalmazott mindig, ezért az állásfoglalásait nemcsak az értelmiségiek, de a legegyszerűbb emberek is megértették, ráadásul olyan módon, hogy könnyen azonosulni tudtak vele és a romák ügyeivel.

Kiváló közösségszervező volt és kiváló stratéga. Egészen hihetetlen, hogy az egyszerű üzenetekre építve milyen – egyetemi tankönyvekbe illő – retorikai készségekkel rendelkezett, pedig soha sem készült a beszédeire, saját bevallása szerint is, kivétel nélkül, mindig improvizált, s a felszólalásai előtt még ő maga sem tudta, hogy mit fog mondani, mivel fogja megszólítani a tömegeket.

Magyarországon – a roma vezetők közül – Setét Jenő rendelkezett a legszélesebb kapcsolati rendszerrel a roma közösségen belül. A rendszerváltás utáni 35. évben nincs senki más, aki ezt az alapvető politikai tőkét birtokolni tudná, pedig Setét Jenő előtt voltak jelentős roma polgárjogi „figurák”, akiktől ő is sokat tanult, mégis elmondható, hogy Setét Jenő – e tekintetben is – túlszárnyalta a „mestereit”.

Ami az alapelveit illeti: nagyon fontos tétele volt az, hogy „Olyan nincs, hogy engem vágnak pofon, de Te bocsátasz meg!”. Hogy a baloldali ellenzéknek (a FIDESZ-KDNP leválthatóságának érdekében) sincs joga lepaktálni azzal a cukiskodó szélsőjobboldallal, amely éveken keresztül a romák megsemmisítését tűzte ki célul, s amely politikai tevékenység szerinte megágyazott annak a társadalmi légkörnek is, amelyben megvalósulhatott a 2008-2009-es romák elleni rasszista sorozatgyilkosság.

Ugyanakkor Setét Jenő azt is pontosan látta, hogy amire a hazai roma emancipációs mozgalom törekszik, az egyben Magyarország javát is szolgálja, mert nekünk – romáknak és nem romáknak – elemi érdekünk, hogy etnikai feszültségektől, sztereotípiáktól, előítéletektől és diszkriminációtól mentes államot működtessünk, ahol az utánunk jövő generáció már képes az egymással való harmonikus és békés együttélésre.

Az általános felfogás szerint: mindenki pótolható. Setét Jenő halála cáfolja ezt az állítást. A hazai roma emancipációs mozgalomnak több évtized kellett, mire „feltűnt” a Setét Jenő-jelenség és a távoztával erőteljes hiátus maradt, egy valódi „polgárjogi vákuum”.

Én személy szerint nem látom az „új Setét Jenő” alakját.Biztos vagyok abban is, hogy sok időnek kell még eltelnie ahhoz, mire eljutunk oda megint, hogy legyen egy olyan roma értelmiségi, akiben romák és nem romák közösen hisznekújfent, aki egyesíteni tud minket azért, hogy meg tudjuk teremteni azt az igazságos társadalmat, amiről Setét Jenő is álmodott.

Ami pedig a barátot illeti. Setét Jenő nagyon emberséges volt, nagyon el- és befogadó volt, nyitott volt, segítőkész volt, nem létezett olyan gond, amiben ne lehetett volna rá számítani. Kétszer volt szakmai vitánk, amire rámehetett volna a barátságunk, de ő azt sem engedte, mert fontos voltam neki. Három éve halt meg és még mindig a lelkemben él. Nem tudtam/nem tudom túltenni magam azon, hogy meghalt, és azt hiszem ez így is lesz életem végéig, mert csak darabszámra pótolható az ember. A személyiség, az egyéniség, a lélek: nem pótolható.